Üdvözöllek, kedves látogató!
Én egy Lefort Mobil 500 (S/N:464) gép vagyok.
Én vagyok a második olyan Lefort gép, ami a kilencvenes évek közepén Magyarországra került. Így azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy valódi úttörőnek és veteránnak számítok a szakmán belül. Sejtheted tehát, hogy ilyen korban még a legjobb gépeknek is szüksége van néha egy kis pihenésre és karbantartásra.
Ebből a célból kerültem 2020 januárjában a Zöld-Gépezet Kft. telephelyére, ahol a szakemberek gondos kezei alatt gyakorlatilag újjá születtem. Ennek érdekében az ott tartózkodásom idején az alábbi munkálatokon kellett átesnem:
- Teknőzés
- Ajtónyitó munkahengerek bronzpersely cseréje
- Késcsere
- Késfészek javítása
- Vezérmű-tömb cseréje
Az eredeti felszereltségemhez hozzátartozott egy daru is, ezt azonban a legújabb munkaadóm eltávolította. Így jóval könnyebb lett a tömegem, ezáltal pedig a munkavégzés is könnyebben és gördülékenyebben megy számomra.
A felújításoknak hála tekintélyes korom ellenére újból úgy éreztetem magam, mint fiatal koromban és újból olyan hatékonyan végezhetem a dolgom, mint az első munkanapomon. Bízom abban, hogy a szakemberek munkájának köszönhetően ez így is marad, és még legalább ugyanennyi ideig hódolhatok kedvenc elfoglaltságomnak, a fémhulladék feldolgozásának.