Légy üdvözölve kedves látogató!
Engedd meg, hogy bemutatkozzam: én egy McIntyre 640D ollózógép vagyok. Kifejezetten nagy, 180 tonnás vágóerővel rendelkezem, így a komolyabb kihívások elől sem futamodok meg. Főleg azután, hogy a Zöld Gépezet Kft. szakembereinek köszönhetően egy teljeskörű felújításon estem át!
Korábban a ködös Albionban, azaz Angliában teljesítettem szolgálatot, viszont a folyamatos magas teljesítménynek megvolt az ára: kissé leharcolt állapotba kerültem. Szerencsére a Zöld Gépezet Kft. szakemberei békéscsabai telephelyükön nem mondtak le rólam: új kést, új bronz perselyeket, új szivattyút és kuplungot, valamint új hidraulika szűrőt és elektronikai vezérlést is kaptam tőlük.
Emellett festék és homok szórással felújították a védőburkolatomat is, így nemcsak ránézésre lettem tetszetősebb, de a biztonságos munkavégzésre is rásegítettünk egy kicsit. Nem mehetek el szó nélkül amellett sem, hogy a korábbi hajtóművemet, egy idejétmúlt diesel motort villanymotorra cserélték, így nemcsak új tulajdonosom fenntartási költségei csökkentek, de az ökológiai lábnyomom is, amire kifejezetten büszke vagyok. A felújítást követően Hollandiában leltem új otthonra, azóta is ott végzem a munkámat kitartással és kitörő örömmel.